Szokás szerint október hónapban tartják a győri óvodákban az „Egészségnap” rendezvényeket. A szülök bevonásával tartott közös előadások, foglalkozások kitűnő alkalmat adnak az egészségvédelemmel és környezetvédelemmel kapcsolatos ismeretterjesztésre. Alapítványunk évek óta visszatérő meghívottja a rendezvényeknek. Ez évben október 15-én a Belvárosi Óvodába, 17-én a Móra Óvodába, 22-én pedig a Lepke utcai óvodába vonultunk ki.

 

Papírmerítéssel készültünk és ezúttal – stílszerűen- töklámpás formátumú merítő sablonokat készítettünk, hozzá narancsszínű masszát kevertünk a gyerekek nagy  örömére. A végén örömmel nyugtáztuk: több mint száz gyermek számára sikerült a rendezvényt emlékezetessé tenni (néhány fénykép mellékelve).