Tudnivalók

Az „üvegzseb” a köztudatban leginkább a közpénzek és a köztulajdon (fel)használásának nyilvánosságát, a közfeladatot ellátó szervek működésének  átláthatóságát jelzi. Egy működő demokráciában ugyanis alap-vető elvárás, hogy bárki követhesse, miképpen bánnak a köz pénzével, kik és hogyan intézik a köz ügyeit. Ez a hatalom feletti ellenőrzésnek (a civil kontrollnak) a lényege  - ami viszont elképzelhetetlen az aktív, jogaikat gyakorló polgárok nélkül.

Az „Üvegzsebkönyv” közérthetően világítja meg az információs jogok jelentőségét és szakmai-jogi hátterét. A brosúra címe ugyan Nyugat-dunántúlra utal - a közérdekű adatkikérések gyakorlása, a döntés­hoza­tal­ban való aktív részvétel azonban nem régiókhoz kötött jogászkodás – hanem egy demokráciában álta­lánosan elvárt cselekvési forma. A demokrácia ugyanis (így tanultuk) ak­tív, felelős polgárokat felté­te­lez - akik a közügyekben tájékozottak és személyesen akarnak részt venni azok intézésében.

A kiadvány: 

  • közvetlenül a civil szervezeteket és a polgárokat szólítja meg,
  • az általános adatbeszerzési tudnivalók után önálló fejezetben foglalkozik az önkormányzatok működéséhez kapcsolódó nyilvánossággal,
  • részletesen tárgyalja az adatkezelő szervek aktív információs (közzétételi) kötelezettségeit, 
  • az Aarhusi Egyezmény szellemének megfelelően foglalkozik a nyilvánosság döntéshozatalban való részvételi lehetőségeivel, korlátaival is.

A közérdekű adatkérések és döntéshozatalban való társadalmi részvétel gyakorlatát segíti a brosúra  „Iratmintatára” (a minták is letölthetők, felhasználhatók).   

 

Az „Üvegzsebkönyv” a Norvég Civil Támogatási Alap „Jogod van!” c. projektje keretében született. Reményeink szerint hasznos segédlet lehet az információs jogok kiteljesedéséhez, a civil kontroll erősödéséhez. Ezzel javulhat a részvételi demokrácia gyakorlata, visszaszorulhat a korrupció, nőhet a közfeladatot ellátó szervek átláthatósága és új lendületet kaphat a szolgáltató közigazgatás kiteljesedése.

 

A kiadvány elektronikusan letölthető innen: http://civilkontroll.gyor.hu/attachments/article/913/uvegzseb_belso_press.pdf

 

További információ:

Ökológiai Stúdió Alapítvány

9028 Győr, Vándor u.9.

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.