Gondos előkészítés után november 27-én a győrszentiváni Móricz Zsigmond Általános Iskolában rendeztük meg a ITM által támogatott „Tudatos fogyasztás- kevesebb hulladék” c. projektünkben vállalt szakmai napot. Az Európai Hulladékcsökkentési Héthez szorosan kapcsolódó rendezvényünk címe: A fenntartható hulladékgazdálkodás szerepe és lehetőségei az iskolákban.

 

Az iskolai pedagógusok részére tartott szakmai program szervezését a Hét Krajcár Közhasznú Alapítvány vállalta – de a rendezvény meghívóját alapítványunk megküldte a járás összes általános iskolájának.

A körültekintő szervezésnek (kedvező elhelyezés, elismert előadók, tapasztalatcsere lehetőség stb.) köszönhetően a rendezvény több mint 40 fő részvételével zajlott. Külön öröm, hogy a gyakorló pedagógusokon kívül részt vett azon néhány, a SZIE Tanárképző Szakán tanuló diák is. A részvevők megtekinthették az iskola diákjai által hulladékok feldolgozásával készített termékeket, illetve a környezetbarát író- és tanszerekből rendezett kiállítást is.

A rendezvény programját, illetve néhány fényképet csatolunk.

Mellékletek:
Download this file (Meghívó - iskola (3).doc)Iskolai szakmai program[ ]844 kB