Az ÖkoStúdió aktivistái idén is nagy erőkkel vonultak fel az immár tizedik alkalommal megrendezett Győrkőc Fesztiválon. A június 30 – július 3 között tartott rendezvény nem csak azért fontos számunkra, mert a város legnagyobb idegenforgalmi eseménye, hanem mert ott a legfontosabb célcsoportunkkal, a családokkal találkozhatunk. Az  „FM Zöld Forrás” pályázat által támogatott projektünk segítségével a hulladékokkal kapcsolatos szakmai ismereteket változatos formában, hatékonyan közvetíthettük (tanácsadás, közműves foglalkozások, re-játékok).

 

Az ÖkoStúdió aktivistái idén is nagy erőkkel vonultak fel az immár tizedik alkalommal megrendezett Győrkőc Fesztiválon. A június 30 – július 3 között tartott rendezvény nem csak azért fontos számunkra, mert a város legnagyobb idegenforgalmi eseménye, hanem mert ott a legfontosabb célcsoportunkkal, a családokkal találkozhatunk.

Idén ismét a régi helyszínen, a Radó sziget északi csücskén kaptak helyet a környezetvédelmi attrakciók. Alapítványunk a Reflex Környezetvédő Egyesülettel és az Éghajlatvédelmi Szövetséggel közösen rendezte be és üzemeltette a „Zöld udvart”, ahol számos érdekességgel vártuk azokat, akik felkeresték sátrainkat. Volt kiállítás, játszóház társas, ügyességi és logikai játékokkal, hulladékos totó,  retextil foglalkozások kinőtt, elhasználódott göncökből. A mindig népszerű papírmerítésünk ezúttal a virágos rétre koncentrált - több mint százötven gyermek merítette, díszítette a magamerítette papírformáját.

Az  „FM Zöld Forrás” pályázat által támogatott projektünk segítségével a hulladékokkal kapcsolatos szakmai ismereteket változatos formában, hatékonyan közvetíthettük.  A magunkkal vitt szakmai anyagokból (molinókból, ismeretterjesztő kiadványokból) a gyerekek és szüleik is megérthették, hogy takarékossággal, szelektív gyűjtéssel, újrapapír termékek használatával mindannyian hozzájárulhatnak a fák megmentéséhez, a környezet állapotának javításához. A nagy sikerű program (kb. 50 ezer látogató) lebonyolításához sok önkéntesünk segítő kezére volt szükség, amit ezúton is köszönünk.