Az Ökológiai Stúdió alapítvány munkatársai 2014. november 6-án a Szentgotthárd és Térsége Iskola Magyarlak-Csörötnek Általános Iskolájának vendégei voltak. Az FM Zöld forrás által támogatott „A papír másik oldala” c. projektünk keretében Lajtmann József és Kalas György ellátogatott az ökoiskolába, ahol megtekintette az ott folyó környezetvédelmi oktató-nevelő munkát, valamint egy interaktív órát is tartott az alsó évfolyamos tanulók részére. A „Papír másik oldala” című érdekes és élvezetes foglalkozás keretében szó esett a papír történetéről, fajtáiról, a papírgyártás folyamáról – így a gyerekek szembesülhettek a papírgyártás ökológiai problémáival, a környezettudatos magatartási formákkal. Megérthették, hogy takarékossággal, szelektív gyűjtéssel, újrapapír termékek használatával mindannyian hozzájárulhatnak a fák megmentéséhez, a környezet állapotának javításához.
A gyerekek érdeklődve hallgatták, hogy a gyárak hogyan dolgozzák fel az iskolai akciókban összegyűjtött papírhulladékaikat és megtanulták azt is, hogy hogyan készíthetnek maguk saját merített újrapapírt (egyedi képeslapot, levélpapírt, könyv- és füzetborítót). A környezetvédelmi óra végén a tanulók bepillantást nyertek a régi idők iskolájába, az előadók jóvoltából régi, értékes, ritkaságszámba menő iskolaszereket (atlasz, bizonyítvány, osztályozó könyv/napló, jegyzet, irka/füzet, stb.), valamint korabeli közlönyöket, újságokat és iratokat is kezükbe vehettek a kis környezetvédők.