Az eredetileg tervezettől eltérően 2021 októberében és a győrladaméri általános iskolában bonyolítottuk az őszi szakkörfoglalkozásainkat. Az iskolával hosszú évek óta „zöld kapcsolatban” állunk – az iskolaépület tetején lévő napelemerdő is jól jelzi az iskola téma iránti elkötelezettségét. Viszonylag nagy létszámú közösséget kaptunk (16-18 fő hatodik osztályos diák), a szakmai programunkat ehhez és sajnos a járvány negyedik hullámához kellett igazítani. Ennek megfelelően igyekeztünk az aktív személyes kontaktusokat feltételező foglalkozásokat (pl. csoportmunkákat, csapatépítő játékokat) távolságtartó módon megszervezni.  A bonyolított program ütemrendje:

Bővebben: ISKOLAI SZAKKÖRÖK AZ ENERGIÁRÓL A GYŐRLADAMÉRI KÖZSÉGI ÁLTALÁNOS...

A Generációk Háza 2021. október 16-án rendezte a szokásos „TökNapi” programját. A járványhoz igazodóan a családoknak ezúttal előre, időpontra kellett regisztrálniuk (gyakorlatilag a nagyteremben váltották egymást). Az Ökológiai Stúdió ezúttal a „Príma klíma” programjával, szakmai közreműködőként „regisztrált be”.

Bővebben: FIGYELEMFELKELTŐ AKCIÓ ÉS KREATÍV, JÁTÉKOS GYEREKFOGLALKOZÁSOK A...

Az Ökológiai Stúdió Alapítvány 2021. augusztus 28-án rendezte meg a „Príma klíma” programja keretében rendezni vállalt gyakorlatorientált műhelytalálkozót.  A rendezvényt a győri Lepke utcai óvodában (Zöld óvoda) rendeztük meg, a részvevői pedig – élve a pályázatunk adta lehetőséggel- elsősorban önkormányzati (óvoda)pedagógusok voltak.

Bővebben: MŰHELYFOGLALKOZÁS ÖNKORMÁNYZATI INTÉZMÉNYEK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA

Többszöri halasztás után a tanév végén mégis sikerült a győri Gárdonyi Géza Általános Iskolában tervezett szakköri foglalkozások megtartása az Ökológiai Stúdió Alapítvány a Príma klíma - energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő program elnevezésű, KEHOP-5.4.1-16-2016-00752 azonosító számú projektjének keretében. A jó hangulatú és szakmailag tartalmas foglalkozásokat garantálta, hogy érdeklődő és tájékozott 6. osztályos fiatalokkal tudtunk dolgozni. A szakköri foglalkozásokon 13 tanuló vett részt. Az első három foglalkozást csapatépítő játékokkal kezdtük, az utolsónál azonban már működtettük az Ökomatát, ahol alkalmunk volt a gyerek frissen szerzett tudását egyenként tesztelni.

Bővebben: Energiás szakkör a Gárdonyiban

Az Ökológiai Stúdió Alapítvány a Príma klíma - energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő program elnevezésű, KEHOP-5.4.1-16-2016-00752 azonosító számú projektjének keretében szakköröket szervezett 2020 őszén. A zebegényi Szőnyi István Általános Iskolában megtartott szakköri foglalkozásokon 10 lelkes tanuló vett részt 4 héten keresztül, akik játékos, élményszerű keretek között megismertettük velük az energiahatékonyság, energiatakarékosság, a napenergia és a geotermikus energiahasznosítás lehetőségeit, előnyeit interneten is elérhető szemléletformáló kisfilmek és plakátok segítségével. A foglalkozásokat 2020.09.09.-én, 2020.09.16.-án, 2020.09.23.-án, valamint 2020.09.30.-án tartottuk. A foglalkozások időtartama 1,5-1,5 óra volt.

Bővebben: Iskolai szakkörök az energiáról a zebegényi Szőnyi István Általános...

Az Ökológiai Stúdió Alapítvány sikeresen pályázott az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására kiírt KEHOP 5.4.1. felhívásra. A támogatott projekt általános célkitűzése, hogy az egyesület olyan aktív elérésen alapuló, élményalapú szemléletformáló tevékenységeket valósítson meg helyi szinten, melyek egyszerre szolgálják a szakmai tervekben, stratégiákban és dokumentumokban megfogalmazott kettős célkitűzést, a helyi térség alkalmazkodóképességének javítását az éghajlatváltozáshoz, és a klímaváltozásért felelős üvegház-hatású gázok kibocsátásnak csökkentését. E célból az Ökológiai Stúdió Alapítvány az  energiahatékonyság, -takarékosság, illetve a megújuló energia-felhasználás területén végez szemléletformáló tevékenységeket.

Bővebben: Príma klíma - energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő...

Príma Klíma

Papírkalkulátor

Megelőzési kisokos

Zöldovi

Zöld ovi

Ökosuli

Öko suli