A „Megelőzési kisokos” szakmai háttéranyag célja, hogy a magyar hulladékgazdálkodási stratégiához igazodóan segítsük a hulladék megelőzésre való készség kialakulását. Ehhez alapvető az ökológiai összefüggések, a reklám-fogyasztás-hulladék kapcsolódási pontjainak megvilágítása, a környezettudatos fogyasztási formák elsajátítása. Az anyag az egyes tudatos fogyasztói attitűdöket inkább elnagyoltan – az iskolákat ill. tanulókat közvetlenül érintő megelőzési lehetőségeket viszont részletesebben ismerteti. A feldolgozásban a pedagógusoknak segítséget jelenthet a kapcsolódó power-point összeállítás is.
Idén először vettünk részt a győri Aranypart Gyermeknapi rendezvényén. Szívesen mentünk, hiszen ott ismét a számunkra legfontosabb célcsoporttal, a gyerekekkel találkozhatunk. A nagyszabású rendezvényt május 28-án a Generációk Háza szervezte, kérésükre környezetvédelmi információs standot működtettünk.
A Pápateszéri Általános Iskola idén május 12-én rendezte meg a hagyományos Pápateszéri Környezet- és Természetvédelmi vetélkedőjét. A verseny értékelési szünetében Kalas György munkatársunk a részvevő csapatok, illetve pedagógusok számára tartott 50 perces vetített ismeretterjesztő előadást „Kukadiéta” címen.
Bővebben: VIII. Pápateszéri Környezet- és Természetvédelmi vetélkedő
A Föld Napja közeledtével idén is hagyományosan sokasodtak az iskolai előadás-felkérések és ehhez az általunk idén bonyolított „Kukadiéta” projekt jó keretet biztosított. Csornán voltunk és Gyarmaton…
A győri Belvárosi Óvodában, a szülök bevonásával tartott novembner 11-i „Ősz-búcsúztató” rendezvény kitűnő alkalmat nyújtott a háztartási hulladékokkal kapcsolatos családi ismeretterjesztésre.
Alapítványunk nagy erőkkel (és örömmel) vonult fel az október 8-i dunaszenpáli Tökfesztiválra. Papírmerítéssel készültünk és ezúttal – stílszerűen- töklámpás formátumú merítő sablonokat készítettünk, hozzá narancsszínű masszát kevertünk.
Az Ökológiai Stúdió idén is nagy erőkkel vonult fel a Győrkőc Fesztiválra. A július 1-3-án megrendezett esemény nem csak azért fontos számunkra, mert a város legnagyobb idegenforgalmi eseménye - hanem mert ott a számunkra legfontosabb célcsoporttal, a gyerekekkel találkozhatunk.
A „Zöld forrás” pályázat támogatásával bonyolított „Kukadiéta” projektünk lehetővé tette, hogy játékos ismeretterjesztésünket a háztartási hulladékok témájához kapcsolhassuk.
Három önkéntessel, örömmel vettünk részt a „Többlettél” Interaktív Művészeti Napon. A június 19-én, a győri Dunacenterben tartott családi napon a szervezők kérésére környezetvédelmi információs standot működtettünk, illetve a papírmerítés „művészetére” tanítottuk a fogyatékkel élő érdeklődőket.
A győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Szakiskola és gimnázium meghívására munkatársaink aktívan vettek részt az iskola június 14-i „ÖKO Napján”. A hagyományos „ÖKO Napon” – melyet a felső tagozatosok számára forgószinpad-szerűen szerveztek meg – az egyes csoportok egymást váltva keresték fel standunkat…