A Széchenyi István Körzeti Általános Iskola kérésére alapítványi munkatársaink október  8-án Csornára látogattak. Az iskola ezen a napon rendezte a nagy hagyományokkal rendelkező „Környezet- és Egészségvédelmi Nap”-ját, ahol a környezetvédelem is mindig hangsúlyos témaként szerepel. Szívesen vállaltuk, hogy a felső tagozatos gyerekeknek számára (a FM Zöld forrás által támogatott „A papír másik oldala” c. projektünk keretében) bemutatót illetve előadásokat tartunk. Az egyes osztályok félóránként, folyamatosan váltották egymást, így összesen több mint 310 gyerek fordult meg a teremben.

Kalas György és Horváth Ferenc közreműködésével a gyerekek megismerkedhettek a papír(gyártás) történetével, az egyes papírfajtákkal. Szembesülhettek a papírgyártás ökológiai problémáival, a környezettudatos magatartási formákkal. Megérthették, hogy takarékossággal, szelektív gyűjtéssel, újrapapír termékek használatával mindannyian hozzájárulhatnak a fák megmentéséhez, a környezet állapotának javításához. A számítások szerint ugyanis egy tonna „újpapír” gyártása 12 öreg fát ment meg a kivágástól, miközben a papírgyártás vízigényének 75%-a, energiaszükségletének 60%-a megtakarítható.

Ezzel kapcsolatban kiemeltük, hogy az iskolai papírgyűjtés, a hulladékok szelektív gyűjtése fontos ugyan, de ennél még fontosabb lenne a megelőzés. Vagyis a pazarló papírhasználat csökkentése, a felesleges csomagolások és reklámanyagok mellőzése.

 

Az előadások végén öt fős csapatok alakultak, ahol a gyerekek a „Papír totó” kitöltésével adhattak számot frissen szerzett tudományukról (néhány kép csatolva).

Príma Klíma

Papírkalkulátor

Megelőzési kisokos

Zöldovi

Zöld ovi

Ökosuli

Öko suli