A projekt keretében – a Fogyasztóvédelmi Világnap alkalmából – a Lepke óvodában reklámtörténeti kiállítás nyílt. A kiállítás lényegében két időszak (az 1920-30-as évek ill. az 1950-60-as időszak) reklámfizófiáját és technikáját mutatja be. A kiállítás hangulatát egy korabeli fényképekből és reklámokból összeállított életkép-tabló biztosítja. A tabló jól jelzi, hogy a termékreklámok fő eszközei – az újsághírdetések mellettt – száz éve az un. számolócédulák, ötven éve az un. villamosplakátok voltak. A tabló előtti asztalokon a korabeli ismert termékek mellett megjelenik azok konkrét reklámja is. Találkozhatunk néhány meglepetéssel is: hiszen ki hitte volna, hogy a gyerekek már száz éve ismerhették a matricás albumot, hogy a felnőttek vásárlási könyvvel vásároltak (és gyűjtötték a bónus pontokat) és a nagyobb boltok akciós újságokat adtak ki?
A projekt keretében rendezett reklámtörténeti kiállítás lényegében két időszak (az 1920-30-as évek ill. az 1950-60-as időszak) reklámfizófiáját és technikáját mutatja be. Az Ökológiai Stúdió által rendezett kiállitás hangulatát egy korabeli fényképekből és reklámokból összeállított „életkép-tabló” biztosítja. A tabló jól jelzi, hogy a termékreklámok fő eszközei – a mindenkori újsághírdetések mellett – száz éve az un. számolócédulák, ötven éve az un. villamosplakátok voltak.
A száz évvel ezelőtti kisebb üzletekben nemigen volt még pénztárgép,- a boltosok és pincérek un. számolócédulák üres hátlapján adtak össze. A „számolót” valamelyik beszállító cégtől kapták tömbben, azok másik oldalán természetesen a gyártó valamelyik termékének reklámja volt. A számolón lévő reklámszövegek változatosak (szellemesek, hazafiasak, otrombák) - és visszatérően alkalmazzák a „legjobb”, „legszebb”, „legolcsóbb” stb. termékjelzőket. Ami ma már elképzelhetetlen (miként az is, hogy a cukor lenne „az egészség őre”, vagy hogy a Nikotex cigaretta egészséges…). Találkozhatunk néhány meglepetéssel is: hiszen ki hitte volna, hogy a gyerekek már száz éve ismerhették a matricás albumot, hogy a felnőttek vásárlási könyvvel vásároltak (és gyűjtötték a bónus pontokat) és a nagyobb boltok akciós újságokat adtak ki?
Az 50-70-es évekre jellemző A/5 mérető kisplakátok általában a villamosok utasterét díszítették, de hirdetésként képes újságokban is megjelentek. Ezek nem annyira konkrét termékreklámok voltak, hanem általánosságban közvetítették a központi mondanivalót (Cipőt a cipőboltból, Igyál tejet, Készruhában iskolába,- és felnőttet nem tegeztek: Ajándékozzon játékot, könyvet, betétkönyvet stb).
A boltok felett ill. háztetőkön ebben az időben terjednek el a világító neonreklámok.
A tabló előtti asztalokon a korabeli ismert termékek mellett bemutatjuk azok konkrét reklámját is. Találkozhatunk néhány meglepetéssel is: hiszen ki hitte volna, hogy a gyerekek már száz éve ismerhették a matricás albumot, hogy a felnőttek vásárlási könyvvel vásároltak (és gyűjtötték a bónus pontokat) . A nagyobb boltok, áruházak már 100 éve is saját akciós újságokat adtak ki, illetve áruminták küldésével népszerűsítették üzletüket.
A kisebb helyi és szövetkezeti üzletek a boltjukban osztogatott szórólapon hirdették a választékukat – tehát nem dobálták be a lakók postaládájába és náluk leárazások se nagyon voltak (legfeljebb szezonális). A törzsvevőknek néha hitelbe vásárolhattak – de saját vásárlási könyvük is volt. Amibe a boltos folyamatosan beírta a vevők vásárlásait - év végén pedig ennek alapján adtak bónus kedvezményeket. Olyan volt, mint egy mai SuperShop kártya.
A kiállítás március 11-25. között Lepke úti óvodában tekinthető meg.
A kiállítást az Ökológiai Stúdió Alapítvány rendezte – a program AM „Zöld Forrás” támogatásával valósult meg.