Az EGT / Norvég Civil Támogatási Alap NCTA-2013-2371-A „Jogod van! C. projektjének keretében a győri Ökológiai Stúdió Alapítvány, a Szentgotthárdi Civil Fórum és a PRONAS Egyesület 2013. november 13-án rendezte a „Partnernek lenni… – Esélyek és lehetőségek a civil szervezetek és helyi önkormányzatok együttműködésében" c. konferenciáját. A Hotel Lipa nagytermébe meghirdetett, elsősorban civil szervezeteket és önkormányzatokat megcélzó szakmai rendezvényen kb. 30 szervezet képviselője jelent meg. A rendezvényen a moderátor szerepét Soós Zoltán, a PRONAS elnöke töltötte be.

A rendezvényen Lajtmann József, az Ökológiai Stúdió Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a megjelenteket és ismertette az alapítvány sokrétű tevékenységét, amely a civil érdekérvényesítésen, a környezetvédelmi, fogyasztó- és jogvédelmi tanácsadáson, a szakmai műhelymunkán túl kiterjed az ismeretterjesztő brosúrák és tanári segédanyagok készítésére is. Kiemelte a civil szervezetek és önkormányzatok együttműködésének fontosságát és jó példaként nevesítette a PRONAS és a szentgotthárdi önkormányzat több éves hulladékégető ellenes közös harcát. Ilyen előzmények után hangsúlyozta nem véletlenül szerveztük ebbe a városba ezt a rendezvényünket.

Huszár Gábor, Szentgotthárd város polgármestere beszédében példaértékűnek nevezte helyi önkormányzat és a civilek kapcsolatát. Történelmileg felvázolta a Civil Fórum létrejöttének körülményeit, tagságának folyamatos bővülését pontos statisztikai adatokkal alátámasztva.  A városvezető kitért a szentgotthárdi szervezetek növekvő mértékű (anyagi és nem anyagi) támogatására is, melynek igényléséhez pályázati rendszert dolgoztak ki. Mivel az önkormányzat tudja és tapasztalja a civil szektorral való együttműködés fontosságát, a jövőbeli tervei közt szerepel a civil szféra további erősítése. A polgármester örvendetesnek tartja, hogy Vas megyében (feltételezése szerint a Nyugat-Dunántúlon is) városunkban a legmagasabb a lakosság számához viszonyítva a civil szerveződések aránya. Ez nem véletlen – viszont mindkét fél számára hasznos.

Woki Zoltán, a PRONAS korábbi elnöke a civilek és az önkormányzat szoros partneri kapcsolatát mutatta be vetített fotókkal illusztrálva egy több éve aktívan működő, neves környezetvédelmi egyesület szemszögéből. A két fél közösen, olykor egymást kiegészítve és nem egyszer az osztrák önkormányzatok, civil szervezetek bevonásával lépett fel a Szentgotthárdot fenyegető környezeti problémák ellen - kiemelten a hulladékégető elleni harc hatéves küzdelmében.  Számos demonstrációt, információs fórumot és egyéb rendezvényt szerveztek közösen, de a szakmai állásfoglalások, petíciók, fellebbezések és egyéb beadványok területén is rendszeresen együttműködtek.

Kardosné Kovács Márta, a Szentgotthárdi Civil Fórum titkára részletekbe menő tájékoztatót tartott a város civil életéről, a szervezetek számáról (csaknem 60!), tevékenységi körükről, programjaikról. A civil-önkormányzati szervezett kapcsolatok sokoldalúságára utalva kiemelte a Civil és Városrészi Alap, valamint a Fórum és az önkormányzat közös cselekvési tervének fontosságát, amelyek alátámasztják az „anyaszervezet” létjogosultságát.

Dr. Johann Raunikar, az osztrák BürgerAktiv és BIGAS képviselője Woki Zoltán tolmácsolásával beszámolt az osztrák önkormányzatok és civil szervezetek partnerségi lehetőségeiről, gyakorlatáról. Külön tárgyalta az egyes civil szerveződések (egyesületek, illetve polgári kezdeményezések) számára nyitva álló jogi lehetőségeket és azok önkormányzati kapcsolatait.  A neves civiljogi szakember szerint akkor jön létre közöttük a szó valódi értelmében partnerség, ha az érdekeik egybeesnek és a lehetőségeket megragadva  ki is tudják azokat használni. Ez valósult meg a szemétégető meghiúsításánál is, ahol a kitartó munka, az együttgondolkodás és a kooperáció vitte sikerre az ügyet.

Kovács István, a Vas megyei CIC előadója (a Hegypásztor Kör elnöke) a fenntarthatóság és forrásteremtés lehetőségeit és eszközeit ecsetelte, a közös ügyek mentén történő megszólítást javasolta a hallgatóságnak.

Dr. Kalas György, az Ökológiai Stúdió Alapítvány projektvezetője prezentációjában a két szektor feladatát jogi és történelmi alapon közelítette meg. Alapfunkciói szerint mindkét szektor a közjót szolgálja – így hatókörük, érdekük, céljuk és esetenként a problémáik is sokszor egybeesnek. Az előadás a továbbiakban részletesen mutatta a két szektor együttműködését nehezítő sajátosságokat, érdekeket, jogi és nem jogi akadályokat. Ezen túllépni jogos össztársadalmi elvárás – a hatékony érdekképviselet és civil kontroll feltétele.. A partnerséget a társadalmi részvétel legmagasabb szintjének, a legkívánatosabb együttműködési formának nevezte, majd részvevőként ismertette a partneri viszony előnyeit (több információ, megalapozottabb döntések, nagyobb társadalmi elfogadottság, kevesebb konfliktus, közösségi élmények, stb.). Összességében: több demokrácia jobb környezet.

A konferencia vitával zárult, majd ezt követően Cziráky László, a Szentgotthárdi Civil Fórum elnöke az „Év Szentgotthárdi Civil Szervezete Díjat” adta át. Ezt 2013-ban a Harmónia Egészségvédő Kör érdemelte ki, mely 15 éve kimagasló, példaértékű munkát végez a lakosság egészségkultúrájának fejlesztéséért, a prevenció, a szűrővizsgálatok, az egészséges étkek és a rendszeres testmozgás népszerűsítéséért. A szervezet kiemelkedő munkásságát Csörnyi Zoltánné titkár méltatta.

Képek a konferenciáról:

          

           

           

 

 

 

 

További tudósítások a ProNas honlapján: http://www.pronas.hu/2013-11-16/Partnernek_lenni,  illetve a Bürgeraktiv honlapján olvashatók.

Príma Klíma

Papírkalkulátor

Megelőzési kisokos

Zöldovi

Zöld ovi

Ökosuli

Öko suli