A Széchenyi István Körzeti Általános Iskola kérésére alapítványi munkatársaink október  13-án Csornára látogattak. Az iskola ezen a napon rendezte a nagy hagyományokkal rendelkező „Környezet- és Egészségvédelmi Nap”-ját, ahol a hulladéktéma mindig hangsúlyosan szerepel. Szívesen vállaltuk, hogy az alsó tagozatos gyerekeknek számára (a FM Zöld forrás által támogatott „Reklám-fogyasztás-hulladék” c. projektünk keretében) előadásokat tartunk. A  négy délelőtti előadáson összesen több mint 140 gyerek fordult meg a teremben.

Kalas György előadásában a gyerekek megismerkedhettek a jelenlegi hulladékproblémák okaival, a reklám-fogyasztás-hulladék összefüggéseivel.  Megérthették, hogy takarékossággal, a hulladékok megelőzésével és szelektív gyűjtéssel mindannyian hozzájárulhatnak a környezet állapotának javításához.

Az előadásokkal párhuzamosan az emeleti nagyteremben nyílt a Reflex Egyesülettől kölcsönkért „Tudatos fogyasztáas” c. molinó kiállítás. A kiállításon a felső tagozatosok (Horváth Ferenc és Lajtmann Csaba tárlatvezetésében) részletesebben ismerkedhettek meg a jelenlegi fogyasztói modell problémáival és a (környezet)tudatos fogyasztás ismérveivel. 

A kiállítást a délelőtt folyamán összesen hat osztály (cca. 200 fő) tekintette meg.

A projektet az Agrárminisztérium Zöld Forrás alapja támogatta.

Príma Klíma

Papírkalkulátor

Megelőzési kisokos

Zöldovi

Zöld ovi

Ökosuli

Öko suli