A Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódóan a győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános kérte meg minket, hogy tartsunk előadást a fenntartható fogyasztás témakörben. Alapítványunk régi szakmai kapcsolatban van az intézménnyel (nemrég alakítottuk ki náluk az iskolai hulladék szelektív gyűjtőrendszert) – így március 20-án örömmel vállaltuk a kért előadásokat.
Az interaktív foglalkozásokon előbb IV. , majd a VII. osztályos csoportok ismerkedhettek meg a háztartási és az iskolai hulladékok problémájáról.
A vetített előadások meghallgatása után, a kapcsolódó gyakorlati feladatok segítségével a gyerekek megérthették, hogy takarékossággal, szelektív gyűjtéssel, mindannyian hozzájárulhatnak a környezet állapotának javításához. Ezzel kapcsolatban kiemeltük, hogy az iskolai szelektív gyűjtés fontos ugyan, de ennél még fontosabb lenne a hulladékok megelőzése. Vagyis a (környezet)tudatos fogyasztási attitűdök elsajátítása, a felesleges csomagolások és reklámanyagok mellőzése
A „Tudatos fogyasztás – kevesebb hulladék” c. projektünket az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja. (www.szelektalok.hu).